2012. október 8., hétfő

Gaál István: Sodrásban (1963)


Gaál István első nagyjátékfilmje 1963-ban készült, világpremierje Párizsban volt, ahol osztatlan sikert aratott. A hazai és a nemzetközi kritika egyaránt lelkesedett érte – megérezve, hogy ebben a filmben egy új nemzedék hangja szólal meg. „A Sodrásban... a magyar film új, nagy jövőjű irányzatának a jelentkezése” – írta Klaniczay Tibor történész. Vagy idézhetünk Biró Yvett filmesztétától is: „Gaál István feltűnésével egy új korszak született, az új magyar film, vagy a fiatal magyar film korszaka”.



1963, Sodrásban: innét számíthatjuk a magyar újhullám kezdetét. Új hang, új nyelv. Ahány kritika, ahány elemzés született a Sodrásban c. filmről, mind kiemeli, hogy a film valódi ereje nem a történetmesélésben, nem a szavakban kibontakozó konfliktusban van, hanem a rendkívüli módon átgondolt képi koncepcióban. Gaál nem pszichologizál, a színészi játéknál számára fontosabb a vizuális jelenlét. Gaál filmjében a kompozíció főszerephez jut: az érzelmi állapotok és hangulatok kifejezésénél a kép elsődleges a szóval szemben.
Gaál már első nagyjátékfilmjével kijelölte azt az utat, amely mentén életműve haladt: egyrészt a film képi világával, „képben való gondolkodásával”, másrészt ama célkitűzésével, hogy filmjeiben feloldja a modernitás és a hagyományok világa közti ellentmondásos viszonyt.

A Sodrásban 1965-ben Karlovy Varyban elnyerte a fesztivál fődíját, a Pesarói Filmfesztiválon a fiatal kritikusok díját, a Magyar  Filmkritikusoktól pedig a legjobb rendezés és a legjobb operatőr díját. De ami még beszédesebb a Gaál filmjének sikerét illetően: 1965-en a Sight and Sound angol szakfolyóiratban neves kritikusok össszeállitották az előző év  legjelentősebb filmjeinek listáját: a Sodrásban az ötödik a felsorolásban! A Filmcritica című olasz szaklap pedig a világ tíz legjobb filmje közé sorolta, olyan nevek között, mint Truffaut, Godard, Kazan, Dreyer, Pasolini.

Szempontok a filmbeszámolóhoz:
1. Szerintetek mi az az alapgondolat, amelyre a film épül?
2. Egyetértek-e azzal a fenti gondolattal, hogy a kép, a kompozíció kapja az igazi főszerepet? Miként tudnátok alátámasztani azt, hogy a filmben megjelenő érzelmi állapotok és hangulatok kifejezésénél a kép elsődleges a szóval szemben?

3 megjegyzés:

  1. Szerintem a film alapgondolata az emberi kapcsolatok (barátság, szerelem). A történet szereplőit saját kapcsolataik átgondolására a tragédia készteti, amikor nem vették észre, hogy egyik barátjuk nem jön fel a vízből, és megfullad. Ez a tragédia világít rá a számukra, hogy sok kapcsolatuk mennyire felületes. Például Böbe "szerelme" nem tudom kibe, talán Gyuriba, vagy a kedvenc a fizikus srác, és anyja között. Konfliktusban van továbbá az emberek sokféleségéből adódó különféle "barátságértelmezések", ahogy a művész, és a fizikus beszélgetésén láthatjuk. Valahogy a tragédia után a szereplők nagy részében átalakul, elmélyül a barátság-, illetve szerelem-fogalom, ennek kontrasztja a film végén levő kocsis jelenet, amikor látjuk, hogyan elemzi a "barát halálát a kívülálló, mennyire személytelenül.
    A képi kompozíciónak szerintem fontos szerepe van, ahogy ez a kedvenc jelenetemben is van, amikor a fizikus srác az ágyán fekve hallgat Vivaldit, és a tökéletesen berendezett szobájának egyes elemeit láthatjuk képekben. Szerintem nagyon jól kifejezi a fiúban lejátszódó rideg ürességérzetet, miközben egy szó nem hangzik el.

    VálaszTörlés
  2. Igazából nem tudom, hogy van-e alapgondolat. Szerintem ez a film nem így épül fel. Személyiségek vannak és sodródás. Ezért is fontos annyira a képi világ. Mert a szavak nem kifejezőek. A pontos definíciók, szakmai magyarázatok, viták, üresek. Az "érett" fiatalok érdemben semmit nem kezdenek a helyzettel. Akad aki meg sem próbálja feldolgozni(Karesz), valaki a tudományban(Laci) valaki a művészetben(Luja) keresi a válaszokat. Azt gondolom, hogy ezek azok a tipikus irányok, amikbe a "felnőttes" ember indul. A személyiségek még valójában egyáltalán nem kiforrottak, pedig azt hiszik magukról.
    Mint ahogy a bevezetőben is olvashattuk ebben a filmben is nagyon fontos a régi és az új közti különbség. Anna néni udvara háttérben a gyárkéménnyel. A nagymama csöndje és siratója szemben az üres fecsegéssel, önzéssel, önsajnálattal. A szobabelsők. Laci életszínterének statikus és Gabi lakhelyének dinamikus bemutatása. A precíz lakberendezés és a természetes kuszaság. A falusi házak festői mivolta és a panelok mértani pontossága.
    A mai kor egyik nagy problémája már itt is megmutatkozik: Az elfoglalt, pénzkereső szülök nem érnek rá foglalkozni mélyebben gyermekükkel.
    Nagyon tetszett a zenék megválogatása(Vivaldi és jazz). Sok volt a természetes zörej és a filmben gyakran voltak rövid szignálok, amik nagyon erőteljes hatást váltottak ki. A korábbi filmekben mintha szükségét érezték volna a rendező a zenei aláfestésnek, néha indokolatlanul. Az egész filmben is talán ez a naturalizmus fogott meg legjobban. Semmit sem éreztem erőltetettnek.

    VálaszTörlés
  3. Domihoz tudok csatlakozni: a film alapgondolata szerintem is az emberi kapcsolatok. A szereplők kapcsolataiban lévő felületesség, önzőség a történtek hatására elkezd átalakulni. Gábor halála után mindegyikükben felébred az önvád, kiben jobban, kiben kevésbé (Laci nem emlékszik Gábor szemszínére, Luja elmondja, hogy cserbenhagyta...). A haláleset készteti őket arra, hogy újragondolják kapcsolataikat, ez valószínűleg egy fordulópont mindnyájuk életében - és így talán nem is tűnik annyira értelmetlennek Gábor halála. Emellett nagyon erősen áthatja a filmet a halál és az ebből származó szomorúság, ami miatt nem egy könnyen emészthető darab.
    Az eddigi filmekkel összehasonlítva valóban komoly szerep jut a képi kompozíciónak, a szereplők ahhoz képest, ahányan vannak, keveset beszélnek. Parádés a vízbe lebukó fiatalok képi megjelenítése, a félig víz alatti, félig víz feletti kamerahasználattal. A víz és a természet képei egyébként is gyakran vissza-visszatérnek a film során. Rám a legnagyobb hatást az a jelenet gyakorolta, amikor Gábor nagymamája elsiratja a fiát: a kamera a kinti, természeti képektől szűkül befelé, a parasztház szobájának magányába. Az élettelen tárgyak, fény-árnyék hatások a falon, a gombostűre szűrt lepkék gyűjteménye (!) bennem már-már hátborzongató hatást keltett. Ezt viszont kiegészítette a jajgató siratódal, tehát nem kizárólag a képi ábrázolással érte el a rendező a hatást.
    Tetszett a címválasztás, több síkon is kapcsolható a filmhez (egyrész felszínesen kapcsolódik a Tiszához, másrészt mélyebben a szereplők belső vívódásait fejezi ki). És a film is tetszett, bár szerintem az eddigi legsúlyosabb film.

    VálaszTörlés